10 film, amit látnod kellett volna 2012-ben
2012. december 30. írta: danialves

10 film, amit látnod kellett volna 2012-ben

Biztos mindenki hozzám hasonlóan emlékszik arra a filmre, amelynek már tavaly ilyenkor az előzetesét is tűkön ülve várta, vagy amelyikről a legtöbbet vitatkozott, amelyik a nagy hype ellenére vagy éppen amiatt a legnagyobb pozitív vagy negatív csalódást okozta. Azonban kicsit most…

A 10 leggázabb film 2012-ből
2012. december 28. írta: FroG

A 10 leggázabb film 2012-ből

Mint minden évben, idén is voltak olyan produkciók, amelyek első lángja nagyobb volt, mint a végtermékként kialakult "tűz". Ezek számomra mindig is a "gáz" jelzőt kapták, mert bár a lehetőségeik alapjában véve adottak voltak egy emészthető produkcióra, egyik film sem volt az a…

ComingSoon - A 15 legjobban várt film 2013-ban
2012. december 27. írta: danialves

ComingSoon - A 15 legjobban várt film 2013-ban

Tavalyi hasonló jellegű posztomat visszaolvasva egészen büszke vagyok magamra, hogy néhány látványos mellélövést leszámítva egészen jól jósoltam meg, mely filmek fognak tetszeni nekem és a közönségnek. Most ezúttal nem cím, premierdátum vagy bármilyen más rendszer szerint…

The Perks of Being a Wallflower (2012)
2012. december 25. írta: danialves

The Perks of Being a Wallflower (2012)

Steven Chbosky már évekkel ezelőtt belopta magát a szívembe a Jericho-val, és bár ezúttal nem egy posztapokaliptikus sorozatot készített, hanem egy érzelmes középiskolás drámát, ismét nem okozott csalódást. Saját könyvéből írt forgatókönyvet, és ő rendezte művét, amely…

süti beállítások módosítása