Bár ilyen téren minimális tapasztalattal rendelkezőnek számítok, nem mondok nagyot azzal, hogy az utóbbi időben a horrorfilmek nagy része egy meglehetősen nevetséges szintre esett le filmművészeti szempontból, inkább az ijesztgetést tűzve ki célul - hol kevesebb, hol több sikerrel. Drew Goddard (Buffy, a vámpírvadász, Lost, Cloverfield) és Joss Whedon (szintén Buffy, a vámpírvadász, Firefly) is így gondolkodhatott, amikor egy egészen új horrorszatíra tervét agyalták ki. A 2009-ben leforgatott filmet végül hosszas huza-vona után idén mutatták be, és azt kell, hogy mondjam, megérte a várakozást, ugyanis minden tekintetben beteg, humoros, de ugyanakkor ijesztő filmet kaptunk.

5 fiatal (akik egyébként a slasherek tipikus tinikarakterei: a kurvás szőke, a visszahúzódó okos srác, a sportoló, a szűz csaj, és a füvezős hülyegyerek, aki elsőnek jön rá, hogy valami gáz van) egy hétvégét tervez eltölteni egy erdei kunyhóban, ami szintén nagyon kiszámíthatóan annyira távol van mindentől, hogy még térerő sincs, viszont így tökéletesen alkalmas arra, hogy mindenféle szörnyűségek történjenek itt velük. Amit nem tudnak, hogy egy titokzatos cég már bekamerázta az egész házat, és csak arra vár, hogy mindenféle borzalmas lény segítségével legyilkolhassa őket.

A zenétől kezdve a rendezésig minden a klasszikusokat idézi, azonban ehhez járul még egy rétegnyi baromság, ami végleges eltántorít attól, hogy komolyan vegyük ezt az alkotást. Az irányítóközpontban játszódó jelenetek mindvégig adagolják a kellő (ízig-vérig whedoni) humort (SPOILER az egyik legzseniálisabb jelenet szerintem, amikor arra fogadnak, hogy milyen rémségeket fognak megidézni a fiatalok), miközben az első óra folyamán a főszereplők folyamatosan hullanak egy klisészerű öldöklés keretei között. Aztán az utolsó 30 percre következik valami teljesen más, amire csak Goddard Lost-os múltja adhat magyarázatot, ugyanakkor kicsit már túlzásnak is érzem, mintha mindenáron rá akartak tenni volna még egy lapáttal az addig látottakra.

A legtöbb szatíra elköveti azt a hibát, hogy tulajdonképpen filmként nem is élvezhető, hanem inkább egy nagy, pontról-pontra a torkunkon lenyomott hasonlat, azonban már másfél óra után ez a parodisztikus humor borzalmasan fárasztó tud lenni egyéb értékek nélkül. Viszont szerencsére itt nagyon jól egyensúlyoztak ezen a film és paródia vékony határmezsgyéjén, és tulajdonképpen elmondható, hogy ez a mű horrorként sem (nagyon) rossz, de a kellően őrült ötletek és humor csak emelik a színvonalat.

Nehéz helyzetben vagyok a végértékelésnél, hiszen nehéz bármi korábbihoz is hasonlítani ezt a művet. Azonban mindenképpen jobb, mint egy közönséges horror vagy egy közönséges szatíra, a kettő kombinációja pedig számomra remek szórakozást nyújtott. Nem lepődnék meg, ha különleges volta miatt hamar klasszikussá válna.

8/10

Bónusz kérdés: kinek tűnt még fel rajtam kívül, hogy egy-az-egyben lemásolták az egyébként szintén Goddard által írt Cloverfield befejezését? (mondhatni, ez az igazi önkritika?)