Sorozat: Awake 1. (és utolsó) évad
2012. június 03. írta: danialves

Sorozat: Awake 1. (és utolsó) évad

 Az idei év nem szűkölködött jobbnál jobb újoncokban a sorozatos világban, úgyhogy itt az ideje, hogy bemutassak egy újabbat!

Michael Britten nyomozó (Jason Isaacs) balesetet szenved, amelyben elveszíti feleségét (Laura Allen), és egyedül marad a fiával (Dylan Minnette). Azonban a következő reggelen a neje mellett ébred, egy olyan világban, ahol a fia vesztette életét. És amint újra lehunyja a szemét, az előző felállás tér vissza. Ezt persze nehezen dolgozza fel, úgyhogy főnöke pszichiáterhez küldi (mindegyik világban másikhoz), mint ahogy két különböző társat is kap maga mellé munkájához. Mindehhez jön még, hogy a két különböző valóságban megoldandó bűnügyek között Britten mindig talál valami összefüggést, és elkezd egy nagy kirakós darabjai tűnnek fel előtte.

Maga az alapkoncepció a lehető legtökéletesebb, hiszen maga a főszereplő sem tudja, hogy melyik világ a valóság, illetve, hogy esetleg mindkettő az-e, így minket is végig bizonytalanságban tartanak. A két pszichológus (BD Wong és Cherry Jones) szerepeltetése is zseniális húzás volt, egyrészt mert nagyon pikáns, ahogy ugyanazon történések alapján próbálják Michael-t meggyőzni a saját világuk valóságosságáról, másrészt rajtuk keresztül könnyebben értelmezhetők a főhős fejében zajló folyamatok. Különösen érdekes még, ahogyan a két különböző "álmot" a magánéletében is fel tudja használni Britten.

Ami viszont rögtön látszik, hogy ez így egyszerre nagyon sok dolog, ami egy-egy 45 perces rész egyszerűen képtelen befogadni. Ezért aztán a nyomozások többnyire meglehetősen leegyszerűsítettek, és egy-két kivételtől eltekintve sablonosak is, van olyan epizód, ahol a pszichológiai vagy a magánéleti szál szorul háttérbe, esetleg az egyik világ minimális szerepet kap. A koncepcióból eredő izgalom és feszültség is sokszor eltünedezett, ennek ellenére a remek történetmesélés végig elvarázsolt és lekötött, még a legfeleslegesebbnek érzett résznél is meglepődve vettem észre, hogy véget ért. Ugyanis bármelyik motívum is lett hangsúlyos, azt remekül oldották meg, és nagy szerepe volt ebben Isaacs remek játékának. A fényképezés is különösen jó lett, főleg az a megoldás, hogy jobb megkülönböztethetőség érdekében sárga, illetve zöld árnyalatot kapott a két alternatív valóság.

Sajnos az alacsony nézőszám miatt az Awake nem kapott esélyt a folytatásra, pedig az már most is látszott, hogy rengeteg érdekes dolgot mutathattak volna még meg a készítők. Azt kell, hogy mondjam, a sorozatformátum sem segített ezen, elképzelhető, hogy filmvásznon jobban, teljesebben működött volna az egész alapötlet. Viszont az biztos, hogy az idei évben messze az egyik legeredetibb és legélvezetesebb szériáról van szó, úgyhogy bátran merem ajánlani mindenkinek!

Az Awake teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr394561048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása