Smoking Barrels : Kezdődik
2012. május 05. írta: FroG

Smoking Barrels : Kezdődik

Igen, elérkezett ez a pillanat is, a Smoking Barrels blog megnyitja kapuit, és elkezdi (reméljük hosszú) karrierjét a blogok között. Oldalunk egyszerű filmkritikákkal fog foglalkozni, próbálunk mindig őszinte, és letisztult véleményt alkotni az adott alkotásról. Lehetőség szerint jó filmek lesznek terítéken, azonban a nagy számok törvénye szerint biztos be csúszik 1-2 rosszabb alkotás is.

A blog tematikája tehát adott, a csapat ismertetése még hátra van.

Az oldalt Frog (azaz én) és Bruse alapították, kezdetben csak elméleti síkon folyt a meló, majd egy hete bele kezdtünk a gyakorlati megvalósításba is . Hogy megmondjam az őszintét, a Perfect Insanity-n való karrierem befejezése után elképesztően mart a lelkiismeret, és gyötört az alkotási vágy, ezért gondoltam bele egy új blog elkészítésébe. További tagjaink: Faust és Rollo Tomasi. Előbbi a Madridistáról lehet ismerős, hiszen Ő vezeti az ottani filmklubbot, utóbbi pedig az EuroBarca egyik legelismertebb filmkedvelője. Rajtuk kívül még Théo is csatlakozik az érettségi elvégzése után.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon várjuk már a bemutatkozást, és Jó szórakozást kívánunk minden egyes nézőnek. Ha kérdésetek lenne, azt kommentben, vagy a smokingbarrelsinfo@gmail.com-on tehetitek meg. Jó olvasgatást! (A design folyamatos fejlesztés alatt)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr764489978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.05.05. 12:48:24

Sok sikert, és a Perfect Insanityénál sokkal szebb jövőt kívánok!

!Márk! · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.05.05. 20:40:06

@Sparrow: Azt megkérdezhetem, hogy miért kezeled úgy a Perfect Insanity-t, mint egy nem létező dolgot? Én legalább nem ilyen-olyan trailerekkel próbálom frissnek feltüntetni a blogomat.
süti beállítások módosítása